SENIOR INSTORE ACCOUNT MANAGER

Marketing ügynökség megbízásából keresünk munkatársat további szakmai sikerek és eredményes projektek menedzselésére az alábbi pozícióba:

SENIOR INSTORE ACCOUNT MANAGER

Örömmel veszik, ha ennek a pozíciónak a betöltésére jelentkezéskor rendelkezel

Egy gazdasági felsőfokú végzettséggel, valamint legalább 3-5 éves releváns ügynökségi tapasztalattal, melyben több promóciós projektet is sikeresen menedzseltél már.
Szükség lesz az angol nyelvtudásodra is, mely nyelven akár prezentációt is kell majd tartanod, illetve az erős projektmenedzsment képességedre, amivel több futó projektet is össze tudsz hangolni és menedzselni.

Eközben feladataid lesznek többek között

A tenderanyagok összeállítása, majd az ügyfél találkozókon történő prezentálása.
Sikeres megbízás esetén a promóciós (instore/outdoor,/sampling) kampányok szervezése, koordinálása, miközben folyamatosan kapcsolatot tartasz az ügyféllel, hogy az igényeknek maximálisan megfelelő szolgáltatást tudj nyújtani.
Ehhez szükséges, hogy a csapaton belül és kívül megszervezd a munkafolyamatokat, kapacitást tervezz és ha kell, akkor priorizál.
Az említett Team Leader pozícióban az account managerek, koordinátorok irányítása is a felelősségi körödbe tartozik, amellett, hogy a saját ügyfeleidet és projektjeidet menedzseled.

Megbízóról

Háromszoros év legsikeresebb promóciója díj győztes marketing ügynökség

Amit kínálunk

Persze, ezért juttatás is jár, amely egy, az eddigi szakmai tapasztalatodnak megfelelő fizetésből, cafeteriából és a plusz teljesítményt, valamint az elért sikereket – eredményesség alapú, céges profitból – részesedésből/bónuszból áll.

És még valamiből: szülinapi extra szabadság, ugyanis szülinapjukon a kollégák nem dolgozhatnak!, egy feladatuk van csak aznap, hogy magukkal foglalkozzanak és ennek költségeihez a cég 10.000 Ft értékben hozzájárul (pl. vacsora, masszázs, stb.)

Sikeres teljesítmény után 6 hónapon belül Instore Team Leader lehetsz!

Munkavégzés helye

Budapest

Jelentkezés

Ha el tudnád magad képzelni ebben a pozícióban, nyitott vagy megismerni egy jó hangulatú és profin működő ügynökséget, beszéljünk róla.
Küldj egy önéletrajzot e-mail címre és megkeresünk a részletekkel!

Jelentkezés az állásra Jelentkezés LinkedIn-en keresztül Jelentkezés Facebook-kal
Álláshirdetés megosztása
Cég információk
  • Slogan Munka. Élet. Siker.
Connect with us

Kövess minket

Facebook
Twitter